Jóóóó, közben volt egy kis szünet is.
A reggeli induláshoz Herr Josef olyan mennyiségű kaját varázsolt az asztalra, hogy egy egész különítménynek elég lett volna. Így aztán ennem kellett, hogy ne menjen minden igyekezete veszendőbe. 🙂 Igen, hozzátartozik a történethez, hogy alapértelmezésként nem is volt reggeli az árban. 🙂 Csak Gabi asszony olyan szépen megkérte, hogy egy kis kenyeret és lekvárt legalább …
A reggeli mellett sokkal jobban foglalkoztatott, mi történik odakint. Egész éjjel esett. A radarképek azt mutatták, hogy amerre mennem kell, ott lesz egy kis keskeny, vízmentes sáv. Szóval némi szerencse, és nem lesz locsolkodás. Csak 8-ig nem feltétlen érdemes elindulni… Ennek megfelelően vártam, taktikáztam. Az eredmény csak annyi, hogy hol esett, hol kicsit zuhogott, hol pedig abbamaradt.
Továbbra is pozitív akartam maradni, és úgy döntöttem, hogy kamáslit nem veszek fel. Majd persze felvettem. Indulás után kb. 15 perccel. Még Eslarnban. Mert a szünet után mégis csak kicsit leszakadt az ég… A nagy kihívás az volt, hol találok fedett helyet, hogy legalább szárazon követhessem el. Azután kiderült az is, hogy a németek figyelnek mindenre, mert a két fészer közötti területen sikerült magamat kiegészíteni, s a szomszéd házból meg is jelent egy férfi, kedves „servus” köszöntéssel. Én mondtam, hogy bocs, de eső ellen kellett öltözködnöm, ő pedig visszament a házba.
Hogy utána mi történt? 10 percen belül egy füves rét, tele vízzel, majd be az erdőbe. ¾ 12-ig esett. Így sikerült egyszer a jelzésről is lekavarni. Esernyő alól nem mindig látni mindent pontosan! Főleg felfelé! S amikor hirtelen elfogyott az út, jelzés pedig semmi, hogy balra vagy jobbra, akkor jön a rádöbbenés, hogy „hol is vagyok”? Szóval útvonal újra tervezés. De ez már amúgy is elég jól megy, s az sem zavar nagyon, ha nem szigorúan a jelzések mentén.
Feunz-ba értem, mire elállt az eső. Tovább nem lehetett halogatni, szállást kellett keresni. Ha maradok a faluban, akkor megvan a napra a 23 km. Ezt annyira mégsem gondoltam. A következő szálláslehetőség 13 km-re. Tegnap nem vették fel a telefont. Ma siker. Vagyis nem egészen, mert a hölgy kedvesen sajnálkozva mondja, hogy egy egész csoport érkezik, tele lesz a ház, nincs szabad helye. Kérek segítséget, hogy tud-e esetleg még valami helyről. Megnyugtatott, hogy az utánuk következő helyen biztos nem lesz, mert elmentek szabadságra. A környéken pedig más nincs.
Mély levegővétel, majd telefon a következő helyre. Ez már 47 km. Jó hír, legalábbis akkor annak tűnik, hogy van hely. Foglalom. Indulok, mert azért az még darab út.
Mindenfelé azt látni, hogy a leesett víz kezdett párologni, és felszállni, vissza a kiindulási helyre. Ennek azért szokott olyan következménye lenni, hogy egyszer még visszajön… Most sem volt sokkal másképpen. Kb. fél 4-ig tartott az esőszünet, azután ismét megindult lefelé a víz. Igaz, időnként szünetekkel, de rövid szünetekkel… Jutott eszembe, hogy milyen szerencsés is vagyok, hiszen volt egy majdnem 4 órás szünet is, nem esett egész nap! 😀 Mert a nap azért hosszú volt, fél 6-ra értem a szálláshelyre.
