A legnagyobb meglepetés persze az volt, hogy éppen ki ült a recepciós asztalnál az érkezési oldalon… MindenTudás! Egyáltalán nem merném azt mondani, hogy jól nézett ki, mert sokkal inkább tűnt kicsit nyúzottnak, de az persze egyáltalán nem lehet, mert ugye tudjuk, hogy ő lehet az, aki mindig és mindenhol is jól érzi magát! Én viszont férfiasan megfutamodtam oldalra, magam elé, azaz közénk engedve egy másik zarándokot, így igyekezvén elvágni a kapcsolatnak bármilyen csíráját is. Teljes sikerrel!!! Így a pecsételés után indulhattam tovább olyan bután, ahogy érkeztem … Mindez déli 12-kor.
A San Salvador csalfán szívatja a zarándokot. Az első 12 km unalmasnak tűnően kivezet a városból, meg átvezet egy reménytelenül hosszúnak tűnő falun. Utána pedig kezdődik némi dombmászás. 1007 m volt a legmagasabb mért magasság, s a következő 7 km-en 370 m a teljes szintemelkedés … 🙂
Csak azért nem izzasztott sokkal jobban, mert ma már jó idő volt. Max. 25 fok, kisebb-nagyobb széllel. Olyan idő, amikor tényleg lehet menni. Így mentem is, fél 6-ra La Robla-ba értem, menetközben bementem az El Arbol-ba, amiből az elmúlt valamikor Día lett, bevásárolni, hogy ne kelljen visszajönni majd a zarándokszállásról. A zarándokszálláson még éppen elcsíptem a hospitalerot, aki maradt volna szívesen beszélgetni, de sietnie kellett … Hogy miért is maradt volna? Mert megkérdezte, honnan indultam! 😉 Úgy tűnt, a Varsó nagy meglepetést okozott a maga 3700 kilométerével. Eddig állítólag egy belga zarándok volt a leghosszabb távú gyalogló a maga 1800 kilométerével.
Amúgy a szálláson én voltam a nyolcadik! Népszerűnek tűnik a San Salvador … Igaz, mindenki először van itt. Gondolom ezt abból, hogy mindenki ment vissza a városba kaját vásárolni … 🙂
S miután mondtam még a hospitaleronak, hogy holnap az Olvidadon akarok tovább menni, az egyik zarándoktárs ezt jól kihallgatta, s el is mondta, hogy ő bizony nem javasolja … Bilbaótól eddig jött, s ha nem is itt, hanem már kicsivel korábban, de belefáradt ebbe az útba, itt abbahagyja, s átvált a San Salvadorra. Nem volt szállás, nem volt jelzés, tiszta küzdelem volt az egész…
Mintha tavalyi magamat hallottam volna vissza! Csak én nem tartottam ki La Robla-ig, korábban telt be a pohár. Megnyugtató érzés. Nem velem volt a baj! 😉
Így aztán holnap tartalék tervekkel felvértezve indulok neki a tervezett 17,4 km-es távnak! 🙂 Ha esetleg folytatódna a szállásmizéria, akkor bizony leginkább visszafordulás lesz a vége, s úgy a francia úton majd Ponferrada. Még akkor is, ha nem nagyon tetszik …
De az Olvidado tényleg képes mindent elfogadtatni a zarándokkal!
