Hááááááááát… Sok mindenre készültem, de … az élet mindig tud valami újat produkálni.
Arra, hogy sokat megyek, arra készítettem magam. Hogy lesz csapadék is, az is benne volt az elmúlt napokban.
Reggel 7-kor elindulva viszont csak felhők mindenhol. 10 perc se kellett a szállásról kilépés után, s elindult a gyenge szemerkélés, ami később csak fokozódott, s átalakult abba a nyugodt áztató esőbe… Ami ugye a mezőgazdaság számára kitünő. De miért nem tud inkább csak ott esni???!!! Nos, ezzel a kérdéssel az eső sokat nem foglalkozott, inkább időnként rendesen beleerősített.
Az pedig már igazán túlzásnak tűnt, amikor a kopár hegytetőn a szél is bedurvult, s az eső vízszintesen jött a zarándokra! Na, ekkor sok gondolattal játszottam el! Egyik szerint sem voltam teljesen normális. 🙂
A kilométerek azért csak koptak. Kétszer zoknicsere. Majd elérkeztetek a nagy pillanat. Melide. Találkozás a francia úttal. Vagy hogy hűek legyünk a történelemhez: ahol a francia út becsatlakozik az ősi útba, a Primitivóba.
Hirdetem, a francia út szinte teljesen kihalt! Nincs rajta zarándok! Persze az is lehet, hogy ez csak a du. 6 óra miatt volt.
Végül Ribadisoig toltam el magam, ahol egy kilométerkő is hirdetett. Nevezetesen azt, hogy Santiagóig már csak 40,5 km van.
Ez önmagában is már tiszta öröm azután, hogy sikerült 8 órát szűnni nem akaró esőben gyalogolni, hogy az utána következő záporkát már ne is számolgassuk bele.
Végül 60,4 km-t és 1680 m szintemelkedést mutattak a számlálók. Úgy érzem, ezután megérdemelt a pihenés.
