Mert a napi feladat rendkívül egyszerű. Beérni Santiagóba, megszerezni a Compostelát, majd eljutni Xunqueira de Ambía-ba.
A hátralévő 38 km-hez negyed nyolcas indulás. Majd egyfolytában csodálkozás. Mintha alig lenne valaki is az úton. Alig pár „peregrino comodo”-t értem csak utol, még A Calzada-ban is, a korábban teltházas bárban alig üldögéltek páran.
Rendesen eljöttem a bár mellett, amikor eszembe jutott, hogy a zarándokirodában a kedves emberek napi két pecsétet szeretnek látni, akkor kéne nekik segíteni. Így esett a gondolat, hogy akkor majd a következő bárnál koncentrálok erre is. Nem kellett sokat várni, úgy kb. 2 km múlva, A Calle de Ferreiros első házainál az úttól jobbra Bar Lino. Bementem, kicsomagoltam, majd hamarosan kiderült, hogy ez a gondolat bizony nem is volt annyira jó gondolat. Miután a „mit kérek” kérdésre a „csak egy pecsétet” válaszoltam, a fejemhez vágva kaptam, hogy egy kicsit később, mert most nem ér rá. Jaaa, a pecsét a pulton, tőlem másfél méterre!!! Így aztán, amikor a hölgy kiment, megoldottam okosban, önkiszolgálóban. Szóval ritka nagy bunkók!!! Bar Lino örökéletre feketelistás nálam!
A szomszédban, a Casa Tía Dolores még zárva volt, de szemmel láthatóan gyűltek a sörösüvegek a kerítésen.
S ha már Tía. Természetesen nem maradhatott ki Salcedában a Casa Tía Teresa. S mivel az idén már többet nem járok errefelé, természetesen sörrel kellett búcsúzni. Cerveza Peregrina. Speciálisan kitöltve. Egy kellemesen kesernyés ízvilágú, pilzeni típusú sör. Galíciai árpából, galíciai komlóval.
Innentől a Santiago-ba eljutással végül nem volt gond. Leszámítva, hogy délutánra a hőmérséklet felszaladt vagy 32 fokra. Én pedig ugye 25 felett már elkezdek nagyon szörnyű állapotba kerülni… 🙂
Lavacolla előtt még sikerült lefényképezni azt a pár bakancsot, amelyet egy magyar lány hagyott ott, s írta be az FB-re kb. egy órával korábban.
¾ 3-kor napfényes, meleg fogadtatás az Obradoirón. Ahol alig lézengett pár ember. Ki érti ezt? Nemsokára megtudhattam. Szerintem minden zarándok a zarándokirodában volt. A nap igazi kihívása a Compostela-hoz jutás volt. Másfél óra szinte tétlen sorban állás!! De azért meglett a hetedik! Igeeen! Itt a hetedik! 🙂
S kívántam még, hogy a zarándokirodában önkéntesként dolgozó Mészáros Kata állítsa ki. De nem így lett, mert ez a délután nem ő munkás délutánja volt.
Végül még jó, hogy a nagy sorban állás közben sikerült a vonatjegyem megvenni!! Öt perccel indulás előtt értem ki az állomásra! Mi tagadás, azért volt kis stressz. 🙂
Órányi vonatozás Ourensébe, ott pedig már csak a buszra kellett várni, 34 fokban … De indulás után egy óra múlva már Xunqueira, foglalt hellyel a zarándokszálláson. Ahol persze többen is elég furcsán néztek rám. Először is honnan keveredek ide, hiszen korábban nyomom sem volt a Sanabrésen? Maximum csak valami hírem, hogy majd jön valaki, de ugye az kevésbé hihető, még ha sok-sok napon keresztül is állítják. Azután pedig miért pont ide? Ez mégsem annyira tömegesen járt út, Xunqueira pedig még a várostól is egy kicsit messze van (busszal is egy óra).
Utána pedig hiába mondtam én a történetemet, hogy jártam már itt is, meg amott is, és tulajdonképpen csak az összes úthoz hiányzik még ez is. Hihetetlennek tűnt sokak számára. Kérdezni is csak egy idősebb olasz zarándoktárs mert. Nos, neki megmutattam azért mind a hét Compostelát.
Csodálkozott egy jó nagyot, majd kicsit meg is hatódott, amikor egy kitűzött adtam neki a beszélgetés mellé. Lassan ezek a kitűzők is elfogynak.
Holnap pedig már jön a nyolcadik út, a Sanabrés, irány Ourense …
