Templomban misekezdet, így a végét már nem vártam ki, hogy a keresztfához közelebb lehessen kerülni. Marad a 3 évvel ezelőtti eset … 🙂
Esőben vissza Potesbe, mély levegő, és irány a város széle. Egy biztos, érdekes üzemmód a stoppolás. Minden autó egy újabb megjelenő remény, aztán… várni lehet a következőre. Ez így ment vagy 45 percen át, amikor is megállt egy Lexus. (Naaa, erre se gondoltam volna!) Igaz, nem vitt messze, úgy 8 km-nyit, de onnan már minden autó a nagy hegy túloldalára tartott. De a folytatáshoz egy bárban még ki kellett bekkelni az éppen aktuális 20 perces esőt, majd csak ezután jöhetett az újabb reménykedés. 25 perc, s lett jelentkező, hogy ők el tudnak vinni Cistierna-ig. Na, ott már jártam, onnan csak jó 60 km León. 😀
Közben azért mutattak a „házigazdák” útközben pár kilátópontot, leküzdöttünk esőt, havas esőt, havazást.
Cistierna-ig kiderült, hogy 4:30 kor indul a busz Leónba. Hurrrrááááá! Van még egy óra, gyors ebéd az étteremben. Éppen fél öt előtt végzek, várakozás a buszra… 10 perc, 20 perc, 30 perc, 40 perc és semmi. Akkor itt valami nem működik, irány az országút, stoppolás.
5 percnyi gyaloglás, majd valami buszhang-szerű mögöttem. Igeeen! A busz. Stoppolás, megálló. Mondom, hogy fél öt, sofőr pedig mondja, hogy igen, akkor indult Riaño-ból! 😀
Szóval ennyit a spanyol menetrendekről!
Viszont azonnali csatlakozás lett Leónból Ponferrádába. Panaszra nem lehet ok.
Közben persze továbbra is eső, havas eső, hózivatar …
A lényeg, hogy este 9-kor már helyet is kaptam az albergue-ben.
Azzal persze keltettem némi feltűnést, amikor próbáltam némi helyi, aktuális infóhoz jutni az Inviernóról. A majdnem teltházból persze én vagyok az egyetlen, aki nem a francia úton megy tovább. De szerintem mindenkit rábeszélnek a francia útra. Mert az Inviernóról bizony nem sokat tudnak az önkéntes hospitalerok.
A lényeg: küldetés teljesítve! 😀 Elértem Ponferrádába, jöhet a második része annak, a miért jöttem.
