25 km. Megnyugodva, hogy mára semmi esőt nem mondtak. (Kivételesen, ma igazuk is lett! :))
Valójában nem egy túl izgalmas, nem egy mozgalmas nap. Túl kell jutni rajta, hogy közelebb lehessen jutni Santiagóhoz.
Amire készülni kell … Outeiro pár házból álló falu, az alberguebe vinni kell mindent, amit az ember enni-inni akar. Aztán persze itt már kiderült, hogy azért az elmúlt két évben történt némi változás. Először is a hospitalero személyében, aztán pedig – valószínűleg ennek köszönhetően – a konyha ellátottságában is. Számos dolog van, amit szabadon fel lehet használni. Rizs, tészta, olaj …
Örömmel töltött el, hogy tegnapi szobaszomszédaink a szálláson sikeresen ideértek a busszal. S még emlékeztek is rám, mert a hospitaleronak azt mondták, hogy franciák vagyunk, engem meg megnyugtattak, hogy hiszen tegnap egy helyen aludtunk. Arról persze nem szólt a fáma, hogy a szomszédszobából – ugyan vékony, de mégis csak – a falon keresztül átdübörgött a horkolás és nyögdécselés … 🙂 🙂
Az albergue negyedig töltve … De a két spanyol pár vagy saját maga üvölt, vagy a telefonjaikat üvöltetik … Azt hiszem nagy szerencse, hogy ennyire rövid volt az albergue-élet! 🙂
