Pontosabban furcsa a reggel, mert süt a nap, és közben a köd terjeszkedik mindenfelé. Nem magasan, de ott van… Szóval vizes minden, de semmi kedvem nem volt esőnadrágot felvenni, maradt csak a kamásli. Később aztán ez is bekerült a zsákba.
Jó kis terepgyaloglás, némi egyéni kezdeményezéssel kombinálva (de szigorúan csak a vizes talajra való tekintettel!!). Aztán amikor ismét rámtalált a jelzés … nos akkor kellett volna maradni a saját kezdeményezésnél!!! Sobocisko. Tessék a falu nevét megtanulni! Kifelé vezető út, érdekes módon kövezve, mintha egy új út alapozást végezték volna. 1,5 km. Aztán kiderül, hogy nincs tovább út. Balra vetés, középen bokor, jobbra rengeteg repce. A repcében pár keréknyom, de amúgy másfél méter magas, az esti esőtől csupa víz.
Végállomás! Innen nincsen tovább! Az egyetlen jó megoldásnak a hátraarc tűnik. Utána pedig kis kerülő az országutak felé. Szóval vékonyan kalkulálva is plus 5 km! Boldogság! 🙂 Meg némi késés … Ahhoz képest, amit a wrocławi vezetőmmel, Andrzej-jel előzetesen egyeztettünk.
De aztán végül sikerült találkozni. Igaz kicsit tovább ment a busszal, én meg nem az út mellett, hanem a jelzett ösvényen… De utak és ösvények mindig találkoznak, így mi is. Ennek aztán az időjárás is úgy megörült, hogy elkezdtek hullani az esőcseppjei…. Úgy fél órán keresztül. Utána pedig kezemben bot és esernyő, miközben sétáltunk be a városba.
Kicsi séta be a városba … Úgy 13 km-en keresztül … Háááátttt…. Nem tudnám elmesélni, merre is jártunk… Csak hagytam magam vezetni…
A nap meglepetése azért az volt, hogy végül is az Erzsébet-nővéreknél kaptam szállást (Igen, Sárospatak!). Meg teljes ellátást.
