Éjszaka esett az eső, s indulásra is csak éppen hogy elállt. Mindazonáltal állandó volt az érzés, hogy bizony lóg annak az esőnek a lába, s bármikor elkezdhet „rugdalni” is minket.
Nem ezért, de sokkal inkább a tradíciók miatt, röpke egy kilométer után meg is álltunk a Bar O Castelino-bál. 2004-es az első alkalom, amikor a zuhogó, fagyasztó esőben jutottunk fel a domb tetejére, és kellett valami nagyon meleg ital. Ez volt a ColaCao. Extra cukorral… Nos azóta itt mindig ColaCao.
Az elindulás után pedig naná, hogy hamarosan nem csak lógott az a láb. Durmíában már el is kezdett esni, és Senandéig ki is tartott. Annyira esett, hogy még a csiga is úgy vágtatott az eső előli félelmében, hogy nem lehetett éles képet készíteni róla! 😀
Senande. Ismételten meg kellett pihenni kedvenc helyünkön, a Casa da Coxa-ban. 🙂 S ha már tradíció, akkor a „1906 Red” sör sem maradhatott el. A fél órás pihenő ellenére az eső mindenáron maradni és kísérni akart.
De egyszer minden jóra fordul! Így az eső is elállt, és Muxíába ha nem is napsütésben, de szárazon érkeztünk.
