Ennek aztán annyira megörültem, meg feldobódtam, hogy megindultam az autók után. Tovább előre. Mint kiderült, jobbra kellett volna fordulnom. Ezt pedig az út túloldaláról nem vettem észre. Csak mentem tovább az országúton. Már nem emlékszem a tárgyára, de nagyon elbambultam magamban, s vagy 2 km után figyeltem fel rá, hogy milyen régóta nem is láttam jelzést.
Persze, hogy nem véletlenül!!! Mert az utolsójelzéstől már nem csak messze voltam, de kapaszkodtam is a dombra rendesen. Tipikusan az a helyzet, amikor nincs más hátra, mint előre… Mert a jelzéssel majd így is találkozok, csak kerültem felé egy kicsit. Persze az sem baj, ha a zarándok a térképet összefüggéseiben vizsgálja … Így kiderült, hogy a találkozási pontnál a jelzett út átmegy a túloldalra, s tesz egy jócska kitérőt. Kitűnő lehetőség volt az egyenlítésre, a kiegyenlítésre. Tovább előre az országúton! Az eredmény? A leírásoknak megfelelő távolság! 😉 Micsoda sikerélmény!!! 🙂 😀
Utána személyesen megtapasztaltam azt is, hogy a vasárnap a nemzeti ünnepet nem írja felül, a nemzeti ünnepen még a vasárnap nyitva tartó boltok is zárva vannak. a tapasztalás ára: 2 plusz km. 🙂 Mindez Sauveterre de Béarn-ban. Kedves középkori városka, ahol már most nagyon ment a készülődés a két hét múlva kezdődő középkori hétvégére.
S mivel semmi nem volt nyitva, én pedig kezdtem nyűgös lenni a szomjúságtól, kellett találni egy helyet, ahol innivalót lehet szerezni. (Mert a sajáttal, gondolva a holnapra, takarékoskodni lenne jó.) S az út kemping mellett visz el. S mindne rendesebb kempingben kell lennie bárnak is. Volt! Bementem. Dobozos kóla. Eljövetkor pedig felismertek, s összesúgtak mögöttem: Compostelle …. Persze ha előbb ismernek fel, és meghívnak egy-két akármire is, akkor nem ellenkeztem volna túlságosan. De így, csak mentem utamra …
A vasárnap amúgy sem könnyű eset logisztikailag, de ezzel a nemzeti ünneppel felturbózva, azért már tényleg kihívás!!!
Enni-inni csakis valami vendéglátóipari egységben. Saint Palais-ban végül is szerencsém lett, mert a sarok túloldalán lehetett találni egy kebabost, és 10-ért nagyon be lehetett kajálni az extra menüből. Ráadásul … még nagy palackos kólát is tartanak, így holnapra megvan az indító feltöltés is. Nem lesz hiány semmiből!!! Kis túlzással akár „I love kebab!” 🙂
Persze amíg idáig elértem, addig lehetett kis erdei terepen jó nagyot hegyet (na jóóóó! dombot) mászni is. Ahol is a tetőn a XIII. századi navarrai királyság határához értem. Asszem, ez modern időkre lefordítva annyit jelent, hogy baszk földre keveredtem. De ezt látszik alátámasztani, hogy a tájkép változása mellett a települések képe is megváltozott. Tényleg baszkos lett. Fehér házak, piros ablaktáblák, kétnyelvű feliratok, és a klasszikus baszk betűtípus…
Ehhez pedig ugye a kebab!!!
Míg el nem felejtem … A cipőm üzeni, hogy igyekszik magát tartani, s még jól van! Minden további drukkolást örömmel fogad!!
