Úgy gondolom, hogy alójában jó érzés az, amikor az ember egy már ismert szálláshelyre érkezik, vagy onnan indul tovább egy már ismert útvonalon. Cistiernában is már harmadszor jártam, így már meg sem lepődtem azon az útjelzésen, amikor egyszerre mutat egy nyíl egyenesen előre, illetve mutat egy-egy nyíl balra és jobbra is. 🙂 Minden út egy helyre, a folyópartra vezet!
Leginkább a Camino Vadiniense-t jelzik a jelek. Az Olvidado elágazása pedig csak annyit mond, hogy Camino de la Montaña.
A francia útra kivezető, folyamatosan kinyíló, szélesedő, egyre laposodó úthoz képest a hegyek pedig sokkal izgalmasabbnak tűntek.
A nagy hegyek persze nem lettek a társaim. Sokkal inkább a FEVE. Az út leginkább a sínek egyik vagy másik oldalán kószált. Ezen persze túl sok csodálkozni való nincsen, hiszen a napi végcél, Boñar is a vasútvonal mellett fekszik! 🙂
Amikor pedig végül dombokat kellett mászni, az is csak azért, hogy rövidebb legyen az útvonal, és ne kelljen a síneket követni. De a városkába vezető utolsó öt kilométeren már ismét a két sín és az én főszereplésemmel ment. Vagyis nem egészen igaz, mert akkorra már a nap is társult, és rámküldte az ő izzadság nevű haverját. 🙂
Idáig érve viszont tolta az ember lelkét előre, hogy megjelent a Camino Olvidado speciális jelzése is. Az a bizonyos kagylóra és felkelő napra utaló jelzés is.
Valóban úton vagyok? Szállás, jelzés. Minden rendben.
Nos, aztán kiderült, korai volt az énörömködésem. Erről pedig maga Boñar gondoskodott. De atlán mesélni se nagyon akarok róla! El tud valaki képzelni egy települést, ahol van bar, ahol van pékség, ahol van cukrászda, ahol van bolt, csak éppen senkinek sincsen pecsétje???!!! Ha nem tud, akkor menjen el Boñarba!!! Vagy hét helyen próbálkoztam, teljes sikertelenséggel.
Persze ez már csak a hab volt a torta tetejére. Össze-vissza keresgéltem a listában megadott szállást. Egy ifjúsági szállást. Találtam végül egy épületegyüttest, egy kipusztult, szeméttel körbefuttatott valamit. Mint kiderült, megtaláltam a szálláshelyet, de – ahogy azt a pénztáros hölgy mondta – már vagy 2-3 éve nem működik. Ismét csak, nesze neked megbízható szálláslista!!!
A településen pedig egyetlen szálláshely, a Hostal Nisi. Többen is ide küldtek pecsétért. Én be is mentem …
Innen aztán már fél horror. A földszinti étterem egyetlen úr ebédel, egy idősebb hölgy tűnik a tulajnak. Összeszedve minden nyelvtudásomat, elkezdem mondani, hogy zarándok vagyok, mennék éppen Santiagoba, és szeretnék kérni a zarándokigazolványomba egy pecsétet, hogy mégis csak jártam Boñarban. S most tessék figyelni! Szegezi a kérdést a szemembe: itt aludtam a hostalban? Mondom, hogy nem, de csupán csak egy pecsét kéne. Azonnali és meglepő a válasz: ha nem aludtam itt, akkor semmilyen pecsétet nem ad!! Az ebédelő úr igyekszik a segítségemre sietni, és mondja ő is, hogy ez egy zarándok, Santiagoba tart, ezért kéne neki pecsét … Ő sem járt jobban: ha nem aludt itt, akkor nem kap pecsétet!!! Kőbunkó tulajdonos. Azt azért ne feledjük, hogy ez a helység egyetlen szálláshelye. Na de ilyen előzmények után itt megszállni???
Gyors az elhatározás.
