Fasgartól aztán léptéket váltott minden. 4 km, 350 m szintemelkedés, s feljutottam az idei út eddigi (de ismervén a további útvonalat, a teljes út) csúcspontjára. 1630 m. Ami valójában nem hágónak a szintje. Csak egy nagy katlannak a felső része. A látvány pedig innen és utána is, valóban az Olvidado egyik legszebb a része. A helyiek szerint persze egyértelműen a legszebb része…
De erről többet talán majd a képek alapján lehet megtudni.
Mint ahogy a tetőről levezető útról, amely egy patak mellett vezetett lefelé. Egy időnként inkább szurdokra emlékeztető völgyben. Igen, abszolúte kövekkel ellátott úton, ösvényen kellett lejönni, ami rendesen masszírozta a talpat. De mennyivel könnyebben fogadja el az ember a természetes képződményeket, mint a kövekkel feljavított utakat!
Aztán már csak be kellett futni Igüeñába…
A napnak az másik szépsége, hogy errefelé tisztában vannak az emberek, hogy itten megy a Camino Olvidado, errefelé zarándokok járnak, akiknek igenis jólesik a Buen Camino köszönés, ezért aztán így is köszönnek vissza, s érdeklődnek tőle, hogy honnan jön, meddig megy, akar-e megpihenni ….
Komolyan érdemes itt zarándoknak lenni! 🙂 Persze Varsótól és a 3800 km-től némileg elképednek, kicsit hinni is nehezen akarják, de dícsérnek, kezet fognak, gratulálnak …
Mondom! Jó errefelé zarándoknak lenni! 🙂
