Vagy kora délutánig jelzés mentes nap.
Hosszan lehetett ágyban maradni, mert a kikötőtől csak 5 percnyire volt a szállás, a hajó a Ria de Vigo túlpartjára, Moañába csak fél 9-kor indult. 15 perces átkelés után a szokásos heti vásár közepébe csöppentem. Azért még korán volt, a tömegek nem sorakoztak fel.
A napi haditerv egyszerű volt. A városka északi végében elfordulok nyugat felé, megtalálom a Ríó Fraga-t. Majd egyszerűen csak követem a vízfolyást, fel szinte egészen a nagy domb tetejéig, úgy 380 m tengerszint feletti magasságra. Onnan a fő irány észak-kelet, vagy 500 m magasságba. Elhaladva a Monte de Formigoso mellett, majd a Miradioro de Cotorredondo alatt lejutok Salcedo-ba, ahonna rácsatlakozok a Río Tomeza mellett futó parti ösvényre, s azon besétálok Pontevedrába.
Nos valahogy így is történt. Az okozott némi izgalmat, hogy a Fraga legfelső szakaszánál egyszer csak elfogyott a látható út, és sikerült egy amolyan zarándokmarasztaló dzsindzsásba bekeverednem. A GPS sokat segített. Először is lelket öntött belém, hogy valójában csak 100 m-re vagyok a reményeket adó földúttól. Utána pedig, a bokrokkal, ágakkal vívott küzdelemben láthattam, hogy merre is kell a legrövidebbet „szenvednem”.
Egyáltalán ne volt valami gyors menet. A földúton azonban, ha nem is a Redbull, de az apróköves út szinte tényleg szárnyakat adott. Még az a folyamatos emelkedés sem számított! A Lago de Castiñeiras melleti pihenőpark után viszont már csak lejtő jött. Nem is kellett igyekezni, elég volt egyszerűen „gurulni”. Azt azért nem merném állítani, hogy a jó 25 km-nyi „semmi település” után nem esett jól Salcedoban megpihenni, és megküzdeni a magam kis pinchos-ebédjével. És az üvegnyi Mahou-val. 🙂 Már fél kettőre járt az idő.
Majd Pontevedra. ½ 3-kor. A zarándokszálláson szereztem pecsétet, és azonnal indultam is tovább. Az eddigi 30 km után volt még előttem kb. 25 km. Az útelágazásban kihelyezett táblánál most viszont már balra kanyarodtam, a Variante Espiritual-ra. A következő pecsétet San Xoán de Poio-ban, a kolostorban szereztem meg. Combarroban kicsit túlfutottam a jelzésen, hogy a közeli Froiz-ban még töltekezzek egy kicsit (rendesen betoltam két dobozos kólát), mielőtt ismét neki kell indulni a domboldalnak. Armenteira-ig, azaz a következő bő két órában ismét településmentes volt az út.
½ 7 volt, mire megérkeztem a kolostor melletti bárhoz. A szállásig innen még jó egy kilométer. Nem akartam már onnan visszajönni enni, így vacsoráztam egy keveset. Ebbe belefért még egy fél adag polip is. (Armenteiráról annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy a kolostor 1162 óta létezik.)
Az albergue meglepetés volt. Tavalyhoz képest átalakították. Bejárat most már az épület másik oldalán, a szállás lent az alsó szinten. Minden csuda friss, csuda új illatú.
Gyors tájékozódás a hospitaleránál, miként tudja, holnap mikor indul a hajó Vilanova de Arousa-ból. Mert ugye azt jó lenne elérni, és végül egy nap alatt el lehetne jutni Santiagóba. Nos, nem éppen a felhőtlen öröm az, ami hatalmába kerített, amikor megtudtam. Igen, minden lehetőség meg lehet arra, hogy még holnap Santiagóban lehessek!!! 🙂
Boldogság. Jaaaa! Nem kell hozzá más, mint 10:30-ra Vilanova de Arousa-ba érni, mert akkor indul a hajó! Csak annak, aki még nem tudná. 23 km. Ennyit kell megtenni. Ebből 10 km a kövek és vizek útja. Ami nem feltétlenül futópálya. Kell az ember életébe kihívás? Nos, ez bizonyára az lesz. Még a nap is csak 7 óra után kel majd …
