A Norte két nap alatt, naponta felenként.
Ráadásul a vonat miatt tulajdonképpen elég késői indulással, 9 után Baamondéból az 51 km. Valahogy így, nagyon röviden összefoglalva. Na, de lássuk kicsit bővebben, hogyan is volt ez!
Minden tekintetben furcsa indulás. Korábban, amikor a Primitivót jártam, Lugo-ból mindig a Norte felé vettem az irányt. Emlékszem, a legelső alkalommal Lugóban egy Galícia papírtérképet vettem, s azzal navigáltam magam Baamondéig. Nem feltétlen földutakon, de sokadrangú mellékutakon. Egy napi adag lett ez, csak egy kicsivel több, mint 30 km. Mindez azért, mert meg akartam spórolni, hogy ne kelljen Melidétől a „tömegre” rászaladni. Meg persze azért is, mert korábbról a Nortén lettek már ismerősök, akikkel mindenkor jó találkozni. Meg talán azért is, mert ez önmagában is olyan szabaddá teszi az embert. Mehetek, bolyonghatok, nincs itt semmilyen kagylókövetési kényszer!
Ma pedig Lugóból a cél ismét Baamonde, de kivételesen onnan akartam indulni. Az egy napi gyaloglás pedig kiváltható azzal, hogy engedtem FEVE-barátom invitálásának, és kb. 25 perc alatt el is repített Baamondéba.
¾ 9-es érkezés, ami egyben ¾ 9-es indulás is. Ami persze lassan ment, mert Baamondéhoz nagyon sok élmény kapcsolódik. Így pl. a majdnem az állomással szemben lévő zarándokszállás. Már éppen zárva volt. A zarándokok már elmentek, a többiek érkezéséhez pedig még túl korán volt. Még száz métert sem haladtam, amikor Restaurante Galícia elé érek. A ház falán emléktábla, Juán Corral emléktáblája. Az étterem tulajdonosa volt. Korábban négyszer jártam az étteremben. Valószínűleg leríhatott rólam, hogy zarándok vagyok, mert mindig odajött az asztalomhoz, asztalunkhoz, és mindenkit végigkérdezett, hogyan érzi magát a Caminón, mi tetszik neki a legjobban, tud-e valamiben segíteni … Gondolom, mindez nem csak velem fordult elő.
Az étterem mellett irodalmár, költő, rendező volt, a gallego elkötelezett hívei. A jó szó, a segítőkészség mellett mindig meglepett minket egy-egy saját költeményével. Természetesen gallego nyelven írt költeményével.
Az étterem még nem nyitott ki, így ott nem tudtam kezdő pecsétet szerezni, de nagyon kedvesen fogadtak a szemben lévő bárban. Persze, miután köszönet képpen adtam egy kitűzőt, hamar kiderült szinte minden az utamról. Valamint előbukkant buzdításként egy kedves mosollyal kísért „Loco” . 😀
A falu végén betértem a temetőbe, Juan Carrol sírjánál megállni egy percre.
S mivel ez idő egy kicsit elszaladt, nekem is „szaladnom” kellett, de nem egy kicsit. Hamarosan elértem a Parga folyó felett átívelő hídhoz, ahol véget ért a főút szélén történő gyaloglás. Ez a híd is kedvenc caminós hidjaim egyike. Irány Miráz! Majd csupa-csupa ismerős domb, kanyar, épület. Nem állítom, hogy akár csukott szemmel is, de szinte folyamatosan izgatottan vártam, hogy a kanyar után még úgy van-e, vagy már felépítették-e, vagy most is ki van száradva? Az egymás mellé állított két kilométerkő, azonban tudott meglepetést okozni. Egyiken nyíl balra, a másikon nyíl jobbra. Alternatív útvonal lehetősége. Én tudom, hogy balra megyek, mint korábban mindig. Na de ha valaki nem „firkálta” volna össze a balra követ, akkor az első útját járó zarándoknak mégis honnan kéne tudnia, merre is akar vagy kell mennie???? Brrrrr….. Sok okosok!
Igen én balra, s Miráz előtt úgy jó fél órányira, Seixón de Abaixo. Chacón, a kőfaragó háza. Akihez legelső alkalommal, még 2007-ben azért tértem be, mert látni akartam, mi is az a hely, ahonnan Enya szól, de ezerrel. Majd ajánlatot kaptam egy sörre, amit persze nem lehetett visszautasítani. Így jól el is maradtam, rendesen elbeszéltük az időt. De a pecsét, a viaszpecsét tőle akkor is egyedi volt! Immáron ötödször jártam arra, és ismételten benéztem a mesterhez. Természetesen ismét elidőztem. 😀
Az idő fogyott, a kilométerek kevésbé, neki kellett állni a hosszú menetelésnek. Mirazon végül csak „áthajtottam”. A valaha egyetlen létező bár most egyáltalán nem volt nyitva. Sobrado dos Monxes-ig tulajdonképpen nem is álltam meg, csak néha inni. Sobradóban kellett egy kis pihenő, mielőtt nekifutottam volna az utolsó 10 kilométernek.
Így sikerült este 7-re megérkezni a félig sem tele szállásra. 51 km a 100-ból ezzel kipipálva, a féltávon már túl!! 😀 😀
