Persze azt is mondhatnám, hogy azért kellett olyan sűrűn megállni, mert telefonálgatni kellett szállások után. Én rendületlenül próbálkoztam, de továbbra s csak üzenetrögzítővel lehetett volna beszélgetni… Senki nem volt otthon, és még az evangélikus közösség irodájában is általános lehetett a szabadságolás, mert ők sem vették fel, az üzenetrögzítőre bízták a megoldást.
Aztán beérve Winnendenbe már nem maradt más lehetőség, mint … turista információ. Segítőkész bácsi telefonált, keresett, vadászott, majd a végén intézett egy 25 eurós szálláslehetőséget. Az ember ugye mindig a legjobb lehetőséget használja ki!! Így tettem én is. Még ha csak ez az egy lehetőség is volt.
Egyetlen kicsike bökkenő, hogy éppen keletre kellett menni a szállásra. Visszafelé. Hiszen a Szent Jakab út nyugatra megy…
Azért a biztonság kedvéért bevásárlás még a belvárosban. Teljes megnyugvás: szállás, kaja-pia van. Majd félúton kiderül, hogy éppen egy Aldi mellett megyek el… Eddig nem kellett volna cipekedni … 🙂 Boldogság!!! 🙂 😀
Aztán a szállásra érve természetese minden jóra fordul. Kapok vendégfogadós hűtött ásványvizet. Napi rutin, majd viszem a konzervemet melegíteni. Kiderül, hogy a ház asszonya, Doris is járta a Caminot, és én vagyok az első zarándok vendégük, és ezek után nem kívánnak tőlem pénzt elfogadni… Szóval Camino!!! 🙂 🙂 🙂
Azt azért még hozzátenném, hogy a ház asszonya erdélyi származású román. Hazafelé menet pedig számtalanszor autóztak kishazánkon át … S tele van szép magyar élményekkel.
