S innentől kezdődött a játék … Villany le, várakozás, villany fel, fejlámpa teljes fokozatra … A nagy fénytől a kis mocskok mozdulatlanná válnak, s csak akkor rohannak, ha közelről érzik, hogy valami bajuk lehet. Nos, lett, mert gyilkoltam őket rendesen…
Közben próbálkoztam a portán, hogy ez azért így nem egészen frankó, de már senkit nem lehetett ott találni. Nagyon úgy nézett ki, hogy ebből bizony furcsa éjszaka lesz.
Kb. hajnali négyig játszottuk ezt a sötétség-világosság játékot, amikor már egymás után háromszor nem sikerült egyetlen kis genyát sem előcsalogatni. Maradtak az összegyűjtött legyilkolt példányok. Közben persze ágyat is váltottam. A földszintes ágyat mindentől eltávolítva, az ágylábakat Perskindol-lal befújva. Bíztam benne, hogy azért a Perskindol nem annyira poloska-barát szer.
Szóval sokat(?) nem aludtam. Aztán kora reggel levittem az én kis gyűjteményemet, hogy erre mit mondanak??? Kaptam sok-sok sajnálomot, meg elnézést, meg megmutathattam, honnan jöttek elő.
Végül annyit sikerült elérni, hogy a ruhákat kimossuk és szárítóba tegyük.
Végül döntés, hogy ezt a szobát be kell majd zárni.
Közben az eső is eleredt. Mire elindulhattam Órbigóba, már majdnem 11 óra volt.
Megérkezvén így állíthattam be, hogy bizony akár bogaras is lehetek, de egy napot szeretnék pluszban maradni, pihenni… Klári azonnal kezelésbe vette a dolgokat. Mosás ide, mosás oda, újabb mosás, 60 fokon. Zsák kipakol, fertőtlenít, zsákba a zsák, napra az egész. Én pedig divatozhattam a kölcsönruhákban!! 🙂
Így már a magyar szobába is bemehettem a másik három magyar zarándok mellé. Akik nagyon rendesek voltak, mert paprikáskrumplit készítettek, s kaptam tőlük rá meghívást…
Meglepetésként (vagy némi fájdalomdíjként) pedig Doroszi Reni “küldött” a nagy magyar távolból egy doboz hideg sört, Klári pedig egy igazi Sportszelettel “vigasztalt”.
Szóval még a pocsék napkezdet után is alakulhatnak a dolgok egészen jól!!! 🙂
