Vagyis inkább indokoltabb a többesszám.
A 43 km gondolata korai indulásra ösztökélt. Össze is jött a fél 8. 🙂 Így azután már 9-kor Zittau-ba értem. Ennek örömére majdnem minden zárva volt. Kivétel a turista információ, így ott sikerült pecsétet is szereznem. Majd jött a tanulás. „Ha már van pecsét, akkor nem kel feltétlenül erőlködni a templommal.” Katolikus templomhoz vissza kellett menni, megtapasztalni, hogy ugyan ki van írva a plébánia iroda nyitvatartása, meg éppen bele is férünk, csak éppen az ajtó nem akar nyílni. Pedig a csengő gombját nyomogattam…. Hát ennyi, így jártam!
Igaz, egyhamar nem tudom meg, hogy vajon a jelzés merre hozza be a zarándokot a városba, mert az állatkert után bizony szétszéledtünk. Én nem láttam a jelzést a kereszteződésben, de volt nyomvonal, így annak alapján kerültem a centrumba. Később persze világossá vált, hogy a németek is kapirgálják ezeket a jelzéseket. Csak nem mindenhol sikerül teljesen lekaparni! 🙂
Ennyi volt a közjáték, a városból a jelzésen ismét vissza a már oly kedves folyópartra, s határon belül-kívül tovább. Egészen a hármas határig. Volt gondolat, hogy majd ugrabugrálok az országok között, de hátizsákos folyó-átugrásban még kell fejlődnöm. A lengyel-cseh határ csak egy kis patak, az még ment volna… Viszont az előző két ország és a németföld közötti határ továbbra is a Nysa…. Még nem tudom átugrani. Így maradt csak a fényképezés. Jaaaa! Lengyeleknél és németeknél jókora kereszt, míg a cseheknél valami szoborféle… 🙂 Kis különcök!!!
Aztán már csak pár kilométer, és valóban határátlépés. A határ német oldalán egy faház, kerékpárszervíz. 😀 😀
A cseh oldalon viszont pár száz méter, és étterem. Majd újabb pár száz méter, és megint étterem! Itt lehet végre útközben enni-inni!!! Lett a világnak értelme!!! Nem is tudtam kihagyni, hogy a városban (Hrádek nad Nisou) be ne üljek valahová.
