Na meg egy kicsit megint csak szivatás … 🙂
Ábrándos volt a reggel. Osztottam, szoroztam, s az jött belőle ki, hogy ha nem is kapkodok, akkor a 40 km mellett már kb. du 3-kor a célba kell érkeznem. Mert ugye a negyvenet azt simán megeszi az ember ennyi idő alatt…
Majdnem. Az indulás utáni három óra múlva a GPS annyit mondott, hogy 13. Mármint km. Elkeserítő? Már akkor is, ha csak a számokat nézzük. A többiről pedig … Na jóóó, legyen szó.
A napindító 170 m-es szintemelkedéssel semmi gond nem volt, hiszen ezt 3 km-en lehetett összehozni. 🙂 Aztán még az is elment, hogy a dombról le kell menni megnézni, hogy folyik-e még a Berounka. Ez úgy 150 m lefelé. Három kilométer alatt. Igen, a Berounka még folyt, s egyéb más cseh folyókkal ellentétben, még csak nem is áradt meg nagyon. Megnyugodhattam, hogy minden rendben, ezért ennek örömére irány a dombtető.
A csúnya dolog csak ezután kezdődött. Nézzük meg, és búcsuzzunk el a Berounkától! Nem kell kapkodni. Elég az utolsó 450 méteren 170 m-t lefelé menni. Egyetlen egy nyomvonalas az út, gerincen, csak alig nagyon köves, alig nagyon kiálló gyökeres… Ha valakinek megvan, milyen az út a Vadálló-kövektől Dömös irányába lefelé … Szinte hasonló, csak egy félméteres csapáson. Nekem ez 15 percembe telt… Hááááát… Nem az a kifejezett száguldás. Persze, hogy volt örömködés és nagy megkönnyebbülés, amikor leértem! Ezért aztán jól elfelejtettem térképet nézni és gondolkodni.
Kellett volna! Mert nekiindultam felfelé. A végére derült ki, hogy 350 m haladás mellett kellett 130 m szintet mászni… Csak az jutott eszembe, hogy annak kéne naponta kétszer a nagymamáját a hátán felvinnie erre a kis dombra, aki ezt a jelzést ide felfestette!!!
Ezután pedig kis séta a domb tetején, majd be az erdőbe, szintén egynyomvonalas útra. Jobbkézre lefelé pedig vagy 20-30 m mélység. Csakis az én egyre jobban kifejlődő tériszonyomra gondolva! 🙂 Természetesen nagy, felszabadult sóhaj lett belőle, amikor kiértem az erdőből, egy tágas rétre…
Na de minden jónak látszódó valamiben van valami rendkívül borzalmas is. Mint ahogy azt tudjuk. Vagy már azt tapasztaltuk. Szép nagy rét, egyik felét süti a rét. Csak éppen még nem volt elég idő arra, hogy a nap elvégezze a maga munkáját.
