Önmagában az aszfalton gyaloglás szörnyen unalmas tudott volna lenni. A megoldás: tegyél ki 200-300 méterenként valami figurát, amin vagy van kagyló, vagy csak önmagában színes. A zarándok pedig önkéntelenül is elkezdi előbb-utóbb keresni a következőt, s máris nem az útra koncentrál. Fantasztikus ötlet, rendkívül nagy segítség!
Aztán az már csak ráadás, hogy amikor az ember arra van felkészülve, hogy a végcélig tulajdonképpen semmi frissítésre alkalmas hely nincsen, akkor egy „párházas” faluban (Bendilló) nyitva egy fészer ajtaja, bentről zene hallatszik, és egy felénk közeledő úr agitál minket, hogy menjünk csak be …
Bent pedig egy bár. Amolyan nem hivatalos. S mint kiderült, csak időszakosan – júliusban és augusztusban, a Fiesta-szezonban – van nyitva. S itt mindenki tudta, hogy Camino Invierno, meg zarándok, meg mennyi még Quiroga-ig. Így aztán természetesen karkötő-ajándékozás lett a vége! 🙂
Utána pedig a második körre – cola és aquarius – vonatkozó meghívást már vissza kellett utasítani, mert egy ültő helyben 1 liter mindenből sok lehet.
