Camino Olvidado. Elfelejtett út.
Annyira, hogy még a statisztikákban is csak az egyéb utak között szerepelhet, mert önállóként sehol sem található.
Térképen végignézve, mely Szent Jakab utakon is jártam már spanyol földön, bizony hamar kiderül, hogy bizony Észak-Spanyolország az én „világom”. Igaz, ebben semmi különös sincsen, legfeljebb az derül ki, hogy 25 fok fölött már nem az én komfortzónám van. Hiába is minden javaslat, felszólítás, hogy merj kilépni a komfortzónádból, ebből bizony nem nagyon szeretnék kilépni.
Észak, észak
De ha már így alakítottam eddig, hogy az északi részt eléggé keresztül-kasul jártam, akkor persze végezzen az ember jó munkát, teljes munkát!
De mit is lehet erről az útról tudni?
Igaz, az rövid időn belül kiderül, hogy nem is ez az út fut bele a francia útba, hanem a történetiség figyelembe vételével éppen fordítva. Mert ugyan a Francia út az ismertebb, de a hegyek útját, a Camino de la Montana-t, avagy Camino Viejo-t mégis csak korábban járták a zarándokok, mint a Camino Francést.
Folytatódik a tervezés, a másik alapkérdés: hogyan jutok el Bilbaóba? Gyalogolok odáig a Nortén, vagy …? Inkább a vagy. Mert ott van még északon a Camino Aragonés is, és azt is meg kéne ismerni. És így van az, amikor megjön az étvágy, és nem lehet leállni. A Pireneusokon nem átkelni??! A Somport-hágón nem átkelni? Kis kutakodás kell csak hozzá, és máris előttem a Via Tolosana. A GR653. Ugyan szörnyen messziről (Arlés) indul, de ugye a nevét is Tolouse-ról kapta, az pedig közelebb van már Somporthoz. Szóval akkor legyen úgy, hogy Tolouse-Somport-Puenta la Reina. Onnan pedig valahogy átkavarni Bilbaóba, és indulhat is a hegyek útja! Amúgy pedig a Brussel Airlines el is reptet Budapestről Brüsszelen keresztül Tolouse-ba. 🙂
Szinte kész is a terv, ha nem lenne a tervezett úthoz annyira közel Lourdes.
Aztán majd kiderül, hogy addig kevés gond van, amíg az ember tervezget. A valóság pedig … A valóság pedig képes feje tetejére állítani mindent. De semmi gond! Van az eszköztárban egy csodafegyver: gördülő tervezés! 😀 Amikor a tervet folyamatosan hozzáigazítjuk a tényleges alapokhoz.
Így történt, hogy ezen az úton nem csak gyalogoltam, de folyamatosan gördültem, gördülve terveztem.
Elvettem, módosítottam, hozzátettem, alakítgattam, míg végül – eredetileg egyáltalán nem tervezve, de – kétszer is megérkeztem Santiago de Compostelába.
Erről (is) szólnak a napi beszámolók.
Kedvcsinálónak pedig pár kép.
Buen Camino!
