Majd ezután hamar kiderült, hogy vagy nem értem, amit lengyelül mondanak telefonban, vagy csak egyszerűen figyelmetlen vagyok, és képtelen a lényegre koncentrálni. Addig megvolt minden, hogy a 175-ös busszal kell bejönni a városba, meg hogy a szálloda előtt kell leszállni. Csak nem mindegy, hogy Mariott vagy Victoria. Én a másodikra koncentráltam. Az első helyett. 🙂 Igaz, kicsit a másodikat is elszúrtam, s végül egy megállóval odébb, a végállomáson találtam magam.
Ahonnan persze boldogan telefonáltam, hogy itt vagyok, hova menjek… Megegyeztünk. Vissza. A Dworzec Centalny-hoz (ő lenni Varsó főpályaudvara), ami lenni Mariott szállóval (anno a LOT székháza, s egyben Varsó első(?/második felhőkarcolója lett volna) szemben. /Na, de a történelemmel ilyen mélységekben csak külön kérésre foglalkozzunk!/
Ügyesen vissza, ismét telefon, találkozás, mivel nagyon erős a szél, ezért az utcán amolyan zarándokos átöltözés (kiváltképp szerencse, hogy senki se nem hívott rendőrt, így nem kellett sem nekem, sem pedig Łukasznak magyarázkodni), és irány Bemowo. Pecsétvadászat az önkormányzatnál.
Némi retrobuszozás az Emilii Plater-ről a 109-es busszal (amelyik már a MI időnkben is Bemowo felé járt, csak éppen tovább, az Akadémián túl). Érdeklődés az első pultnál, hogy … De a minden hatalommal rendelkező biztonsági őr még a kérdést sem engedte befejezni, hogy menjek az információhoz… Azóta sem tudom eldönteni, hogy alapjáraton ilyen bunkó, vagy csak a magyarokat utálja ennyire… Nem fotóztam le az ürgét, pedig ki kéne tenni magyar oldalakra, hogy mindenki kerülje messziről!
Aztán a 220-as szobába irányítottak, a hölgy mondta, hogy valamerre a folyosó végén (ehhez két további ajtón kellettem átverekedni magam), ahol szoba megvan, ajtó zárva, telefonálás, de nem veszi fel senki… Semmi kétségbeesés, van szék, le lehet ülni. Majd jön Robert, elviszi dokumentumokat (credencial-t és a könyvecskét), visszatérve pedig a kezembe nyom egy előkészített kis csomagot, hogy szeretettel és emlékül … Boldogság, öröm, majd gyors számvetés, hogy így Olivérnek ismét lesz feladata, mert ezt képtelenség fél Európán keresztülcipelni! 🙂