Azaz pihenőnapok a kisebb programmódosítás után.
Két nap pihi. Két nap unokázás. Utóbbi nem teljesen felhőmentes, mert nem csak nekem sikerült megfáznom. Sőt! Nekem még szerencsém is volt, hiszen a láz sem lett közeli barátom.
De a két nap sem volt felhőmentes. Hétfőn kora délutánig esett, időnként -, a változatosság kedvéért – egyszerűen csak ömlött a víz. Mi egy lanyhulni látszó szakaszban vágtunk neki a városnak, hogy valami nyári nadrágot szerezzek. Nadrág lett. A boltban viszont a fizetés után még vagy 15 percet töltöttünk, mert akkor éppen szakadt az eső…
Én meg csak gondoltam bele, hogy milyen felemelő érzés is lenne éppen akkor gyalogolni befelé a városba…. Na de ez csak játék volt a gondolattal. Az előző napi gondolat helyessége viszont újabb igazolást nyert.
Kedden viszont már kellemesebb, esőmentes volt az idő, így indulhatott a prágai pecsétvadászat is. Mert ugye a Szent Jakab bazilikából mégis csak illik egyet szerezni. Ha már oda érkezik a Zittauer út, és onnan indulnak a további prágai indíttatású utak! Jelentem, nem egyszerű feladat. Az természetesnek gondolható, hogy a templomban élő papi lelket nem lehet találni. Turista igen, pap nem… Mondjuk az meglepő volt a templomban, hogy ha valaki csak úgy templomként akart lenni az épületben, akkor csak az utolsó padban ülhetett le. A többi az el volt zárva az „érdeklődők” elől.
Na de vissza a pecséthez. Bazilika mellett kolostor, kolostornak papi személyei és helyiségei a csengőtáblán felsorolva. Mély levegő, és elkezdek csöngetni. Már majdnem az összeset végignyomkodtam, de válasz bentről semmi…. Lassan reményvesztéses tüneteket produkálok… Aztán az utolsó nyomógomb valami ügynökséghez szólna. De a szomszédos ajtón az van kiírva, hogy őket a szomszéd épületben kell keresni. Irány oda, csöngetés. Női hang szól bele, én pedig a magam ékes cseh nyelvezetével kérdezem, hogy tudna-e segíteni abban valamilyen módon, hogy pecséthez jussak. A válasz örömteli módon kicsit ledöbbentő.
